Ma majdne
m megütött a főorvosúr. Őt meg majdnem megütötte a guta. Ha az utóbbi történik, mindjárt foltozhattam volna megtépázott becsületemen, mert ugyebár ez a gutaosztály azaz a strokeunit, még talán meg is lizáltam volna lege artis (0,9 mg/testtömegkg rTPA 10% bolus többi egy órán belül, persze ha a CT nem mutat vérzést és eleget tesz a követelményeknek).
De ez nem történt meg, és frontális lebenye felülbírálta limbikus rendszere hirtelen reakcióit. De vajon mi lehet az ami e kedves, tiszteletreméltó, szakállas bácsinál kihúzza a gyufát? Ez bizony az 5’-hidroxikarbamid, azaz a Litalir®. Pontosabban ennek hiánya, Jäger bácsinál.
Herr Jäger életének minden apró mozdulata egy békés, hosszú, gutaütésmentes öregkor reményében telt. Soha egy szál cigi, napi két deci – szigorúan bio – vörösbor, nordic walking, úszás, nyugis munkahely és angyali aranyos Frau Jäger. Egy volt a bökkenő: trombocitaszáma egész életében kiverte a műszerek biztosítékait, házi- és sportorvosainak megingatta jól beállított vérnyomását. Herr Jäger esszenciális trombocitémiában szenvedett.
Pontosabban: Herr Jäger az esszenciális trombocitémiában NEM szenvedett. Egészen addig, amíg az nem szövődött bal első és középső agyi verőerének (arteria cerebri anterior és media) trombózisával. Mivel innentől kezdve lába nem vitte, behozta a mentő.
Az esszenciális trombocitémia esszenciájáról itt olvashatsz angolul itt pedig magyarul. A hozzá társuló pszeudohiperkalémiáról itt.
Én már elolvastam, kedvenc belgyógyászunkkal, Herr Riestererrel is konzultáltam, és ő a az 5’-hidroxikarbamidot, azaz a Litalir®-t ajánlotta. Napi 3-szor 500 mg-ot.
Ez eddig rendben is lenne, de ez egy spéci gyógyszer, amihez a főorvosúr aláírása kell. Ő - ahogy egy kedves, tiszteletreméltó, szakállas főorvosúrhoz illik – nem visszakozott, aláírta. Én átadtam a főnővérnek, hogy faxolják el a megfelelő helyre, aztán ha megjön, nyomassuk.
Ez múlt héten történt, harmadnapján annak, mikor a Landesärztekammer Baden-Württemberg soraiba fogadott. Aztán vártunk. Teltek-múltak a napok, Jäger bácsi mintha már mozgatná a jobb vállát, ha segítünk. A Litalir viszont sehol.
Aztán ma a viziten feltűnt főorvosúrnak, hogy hiányzik a csodagyógyszer. Mondom, nekem is feltűnt, de hát megrendeltük, majd megjön. Jakérem, nemúgyvanaz.
A gondos nővérek utánanéztek a kórlapon hogy fölírtam-e a bácsinak a gyógyszert. Számomra természetesen, amíg nincs mit adnunk, nem írom fel, hogy Litalir 500, 1-1-1. SZÁMUKRA természetesen, amíg nincs fölírva, el se faxolják az illetékes helyre.
(a valóságban itt most magyarral és törökkel vegyített német indulatszavak és mondattöredékek hangzottak el)
Tettlegességre végül nem került sor.
Zárom soraimat édesapám figyelmeztetésével, miszerint ’édesfiam, még megkapod te a seggberúgást, ha már a liberálisokkal elbliccelted a katonaságot’.
Na jó, minden seggberúgással egy lépéssel előbbre jutunk.
Tschüß,
Victor
